A vajdasági magyarság hét évtizedes kisebbségi helyzetében csak nagyon ritkán volt a sorsát alakító politika cselekvõ részese. Az egész magyar nemzettel együtt õt is kizárták abból a döntésbõl, amely kisebbségi helyzetbe juttatta, s a két világháború közötti idõszakban is csak minimális önszervezõdésre volt lehetõsége puszta megmaradása érdekében. Ha a jugoszláv kormány tárgyalt is a magyar kisebbség vezéreivel, ezt azzal a szándékkal tette, hogy a kormánypárthoz csatolja a kisebbségi szervezetet, s elszigetelje a vajdasági ellenzéki koalíciótól.

A második világháború éveiben a magyar katonai közigazgatás is sok gyanakvással tekintett a vajdasági magyarokra: nem tartotta eléggé megbízhatóknak õket. A háború elõtt a magyarok nagy számban vettek részt a munkásmozgalomban, s ezek közül sokan a kommunistaellenes háború alatti akciók áldozatai lettek.

A háború utolsó hónapjaiban a Vajdaságba bevonuló partizánegységek, helyi segédlettel, a háborús bûnösök mellett az ártatlan magyar lakosság tömegeit is kivégezték, s ahogy az áldozatok számáról nincsenek pontos adatok, úgy arról sem tudunk, hogy a magyarság bármilyen módon is megmozdult volna ezekkel a megtorlásokkal szemben.

A háborút követõ években viszonylag gyorsan épült a vajdasági magyarság szellemi életének intézményrendszere: iskolák, mûvelõdési otthonok, színházak, könyvtárak létesültek, már 1944 decemberében magyar napilap indult, amelyet a hetilapok sora követett. A tevékenységet a kisebbségi vertikális szervezetek fogták össze és irányították, az általános társadalmi viszonyoknál ugyan nem demokratikusabban, de eléggé hatékonyan.

Az ötvenes években a vajdasági magyar szellemi életre a Tájékoztató Iroda nyilatkozatának nemzetközi következményei nyomták rá bélyegüket: ilyen vonatkozásai is vannak annak, hogy 1949. november 29-én magyar nyelven is megkezdte mûsorának sugárzását az Újvidéki Rádió, 1957-ben pedig megalakult a Magyar Tanszék az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarán. Ebben az idõszakban teljesen megszüntek az intézményes kapcsolatok az anyaországgal, s az 1950 áprilisában a Hídban fellépõ új nemzedék legkiemelkedõbb tagjainak tevékenységével született meg az önálló vajdasági magyar szellemiség koncepciója, amely késõbb a jugoszláviai magyarok külön nemzetté válásának tézisében csúcsosodott ki. De ez a koncepció sem a vajdasági magyarság önerejének, hanem a jugoszláv konstellációnak a tükrözõdése volt. Ennek az idõszaknak a végén és a hatvanas évek elején kezdett kibontakozni az integrális önigazgatás elvén alapuló nemzetiségi modell, amely a nyílt vertikalizmus lebontásával járt együtt.

A 60-as évek második felében kezdõdött demokratizálódás fokozottan éreztette kedvezõ hatását a kisebbségi szellemi élet fejlõdésére. A reformfolyamat hatása megmutatkozott a vajdasági magyar szellemi életnek a nyitottságában is. Egy új társadalmi koncepció kialakítása volt a cél, s ez nemzeti hovatartozástól függetlenül mozgósította azokat a szellemi erõket, amelyek szembefordultak az autoritáris rendszerrel. E szellemiség megnyilvánult a Magyarország felé való nyitottságban is, mert lehetõvé tette, hogy az ottani reformer ellenzékiek Vajdaságban publikálási lehetõséghez jussanak.

Alapjában ez az idõszak nemzetiségi szempontból is kedvezõ volt, ha abból indulunk ki, hogy a szellemiség hozzájárult egy korszerû módon gondolkodó nemzedék kifejlõdéséhez. Ugyanakkor lehetõvé vált a nemzetiségi problémák nyílt megvitatása, s a Jugoszláviai Magyar Nyelvmûvelõ Egyesület jelentõs tevékenységet fejtett ki.

A demokratizálódási folyamatok során Jugoszláviában felszínre jutottak az autentikus érdekek, ezzel együtt erõsödtek a részérdekek. Ezeknek kellett volna újabb, demokratikus módon integrálódniuk. A 70-es évek elején fellépõ autoritáris tendenciák azonban ezt megakadályozták: a gazdasági hatékonyságot célzó reform ugyanis megkövetelte volna a politikai rendszer demokratizálását is, ez azonban a politikai elit hatalmi monopóliumának elvesztéséhez vezetett volna. Igy a decentralizációt nem követte egyúttal a demokratizálódás alapformája, a deetatizáció is. Igy alakult ki a "hidegpróba" éveiben a policentrikus etatizmusok viszonyrendszere. Ezek között nagyok voltak az érdekellentétek, abban azonban azonos volt az érdekük, hogy a demokratizálódási folyamatoknak útját állják.

Vajdaságban a 70-es évek elején e megmerevedési tendenciák a szellemi élet terén a JMNYE szétzúzásában, az Új Symposion betiltásában és fõszerkesztõjének elítélésében, az Ifjúsági Tribün felszámolásában, a Képes Ifjúság jellegének erõszakos megváltoztatásában mutatkoztak meg: mindez az "osztályérdek" nevében történt, gyakran a nacionalizmus vádjával illetve a szabadabb szellemiséget követelõ alkotókat.

A majd tíz évig tartott nyomasztó korszak végét a 80-as évek elején elõször a Lengyelországban jelentkezõ kelet-európai reformtörekvésekre való reagálások jelentették. A vajdasági vezetõség erre a szellemi élet még kifejezettebb lemerevítésével reagált. A JKSZ meghirdette a harcot a "jobboldal elõretörése ellen", ezzel párhuzamosan Vajdaságban többszáz nevet tartalmazó listák készültek elsõsorban a magyar és a horvát "nacionalista értelmiségiekrõl". Ezek közül jónéhány ellen politikai kirakatpereket rendeztek, még többjük a rendõrség állandó megfigyelésének és zaklatásának volt kitéve.

A dogmatikus vajdasági vezetõség 1988. évi megbuktatása által keletkezett politikai helyzet és a Szerbiában is megindult demokratizálódás lehetõvé tette a kisebbségi érdekek artikulálását: Ágoston András 1989. december 18-án a tizenegy tagú kezdeményezõbizottság nevében benyújtotta a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének megalakítására vonatkozó kezdeményezést. Ez volt sorrendben a második pluralista politikai kezdeményezés Szerbiában.

Az azóta megtett utat majd decemberben, az egyéves tevékenység összegezésekor vázoljuk. Most csak annyit szögezzünk le, hogy fél évszázad óta elõször alakult ki a vajdasági magyarok önálló és alulról építkezõ politikai érdekszervezete, amelyet elismer a szerb állam, a magyar kormány pedig a szerb kormány mellett politikai tárgyalópartnernek tekinti és képviselõi úgy értékelik, hogy kiegyensúlyozottan képviseli a vajdasági magyarság érdekeit. Ha következetesen akarjuk továbbépíteni e szervezetet, e körülményeknek kell meghatározniuk a választásokon való részvételének módját is.

Mint ismeretes, december 9-ére Szerbiában is kihirdették a háború utáni elsõ többpárti választásokat. Ezeken a VMDK is részt kíván venni saját jelöltjeivel. Erre egyrészt lehetõséget nyújt a választási törvény, amely kimondja, hogy a választásokon nem csak pártok, hanem más politikai szervezetek is részt vehetnek, másrészt a VMDK ezt szükségesnek is tartja, mert a pártállam lebomlása után nem alakult ki olyan intézményes mechanizmus, amely szavatolná a kisebbségi érdekekek sikeres megvalósítását. Szükséges tehát, hogy a VMDK-nak, mint érdekvédelmi szervezetnek ott legyenek a képviselõi a szerb parlamentben, de ez önmagában még nem szavatolja a kisebbségi jogok megvalósulását. Ezért a VMDK a választásokat három célra igyekszik felhasználni:

A választási törvény alapján Szerbia Képviselõháza 250 képviselõjének mindegyikét egy-egy választási körzetben választják meg. A 250 választási körzetbõl 56 található Vajdaság területén, ebbõl 8 Szerémségben, 20 Bánátban és 28 Bácskában. A vajdasági választási körzetek közül 9-ben van többségben a magyar lakosság, ezekben van tehát reális esély arra, hogy a VMDK jelöltje kerüljön a parlamentbe. A más demokratikus politikai szervezetekkel folytatott tárgyalások során hangsúlyoztuk: a választások alatti és utáni együttmûködésnek az az elõfeltétele, hogy az említett kilenc választási körzetben nem állítanak magyar ellenjelöltet. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a magyarok szavazatai annyira megoszlanak, hogy még a magyar többségû választási körzetekbõl sem sikerül magyar képviselõt a parlamentbe juttatni. Egyes politikai szervezetek mûködése alapján nem kizárt, hogy törekvésük éppen erre irányul.

Hogy ez valóban így van, arról a vajdasági magyaroknak a választások során kell nyilatkozniuk. Ezért állít a VMDK képviselõjelöltet az elsõ választási fordulóban azokban a körzetekben is, ahol a gyõzelemre minimális esélye sincs: lehetõvé kívánja tenni mindenkinek, hogy a VMDK jelöltjére, s ezzel együtt a kisebbségi önkormányzatra szavazzon: e szavazatok összegezésével tudjuk majd meg, milyen mértékû támogatást élvez a kisebbségi önkormányzati koncepció.

Mi ennek az elgondolásnak a lényege? Az, hogy a vajdasági magyaroknak valódi politikai tényezõvé kell válniuk. Az önkormányzati törvény elõirányozná, hogy az állam saját hatáskörének azon részét, amely a kisebbségi közösség belsõ életének viszonyait szabályozza, a kisebbségi önkormányzatra ruházza át, a kisebbségi intézményrendszer fenntartásához szükséges állami támogatással együtt. Az önkormányzat élén az önkormányzati tanács állna, amelyet mindazok a vajdasági szavazópolgárok választanának meg, akik az önkormányzathoz tartozóknak vallják magukat. Az állam az önkormányzat tulajdonába iktatná a kisebbségi intézményrendszer anyagi alapját (elsõsorban az oktatási, a mûvelõdési és a tájékoztatási intézményeket) és évente átutalná számára a költségvetésnek azt a részét, amely ezen intézmények fenntartásának céljából a kisebbség részaránya alapján õt megilleti. Ezeket az eszközöket a Tanács által meghirdetett pályázat útján osztanák szét a kisebbségi intézmények között.

Ezt javasolja tehát a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, s ezt a kérdést most, a ködös távlatokban, fontosabbnak tartja a bizonytalan kimenetelû és eredményû választás elõtti koalíciók bármelyikénél.

Ez azonban természetesen nem elzárkózást jelent. Kétségtelen, hogy a legnagyobb jogfosztottságot minden polgár, így a kisebbségek tagjainak számára is az jelenti, ha szegénységben, elmaradottságban, megrázkódtatásokkal terhes társadalomban kénytelenek élni, mert e viszonyok akadályozzák a nemzeti jogok megvalósítását is. A VMDK-nak ezért támogatnia kell minden olyan politikai erõt, amely a gazdasági jólétért és a politikai demokráciáért száll síkra, feltéve, ha ezek az erõk elismerik a kisebbségek politikai szubjektivitását, önkormányzati jogát.

A választások közeledtével egyre fokozódik a pártok érdeklõdése a magyar szavazók, s ezzel együtt a VMDK iránt is. Mind a következetes rendszerváltást követelõ demokratikus erõk, mind a dogmatikus restauráció hívei esélyeik mérlegelésekor a vajdasági magyarok szavazataival kalkulálnak. Elsõsorban Vajdaság teljes területi és politikai autonómiájának, sõt egyesek még konföderális státusának kilátásba helyezésével is igyekeznek õket megnyerni, ugyanakkor vonakodnak nyilatkozni arról, hogy egy ilyen elképzelt helyzetben a magyaroknak mint kollektivitásnak milyen lehetõségeik lennének politikai szubjektivitásuk kifejezésére. Sõt a nem magyar közegben való megnyilatkozásaik során el is ítélik a kisebbségek politikai szubjektivitásának számonkérését, a kisebbségi önkormányzatot az irredentizmus elõszobájának tekintve. Arra viszont számítanak, hogy az autonómia kérdésében a magyarokat állítják a politikai harc pergõtüzébe, tekintet nélkül az ilyen helyzetnek a vajdasági magyarokra nézve tragikus következményére.

A VMDK tartományi vezetõi rendkívül körültekintõen kezelik e kérdést. Az a véleményük, hogy Vajdaság autonómiájának kérdése nem csak a kisebbségekre tartozik, hanem a tartományban élõ minden polgárra, így a tartomány lakosságának több mint 54 százalékát képezõ szerbekre is. A kérdésben az igazi tárgyalópartnereknek elsõsorban azokat a politikai szervezeteket tekintik, amelyek a vajdasági szerbek ezzel kapcsolatos álláspontját igyekeznek artikulálni. Ezekbõl azonban nem sok van, s azok sem képeznek kimondottan jelentékeny erõt.

Más a helyzet azokkal a pártokkal, amelyek elsõsorban a magyar szavazópolgárokat célozzák meg: ezek nem nyujtanak többet mint a VMDK sem gazdasági vagy politikai, még kevésbé kisebbségpolitikai téren, kárt viszont okozhatnak a magyar szavazópolgárok megosztásával. Ezek egy részének nem csak a magyar szavazatok megszerzése, hanem a VMDK kohéziós erejének megtörése a célja. Az elsõ csoportba tartozó pártokkal tárgyalnunk kell, a másodikba tartozóknak pedig leleplezni valódi szándékeikat a magyarok elõtt.

Mint a kongresszuson leszögeztük: a választások elsõ fordulóját referendumként is értelmezzük a kisebbségi önkormányzat kérdésérõl. Ha ehhez az elvhez következetesek akarunk maradni, akkor csak azokkal a pártokkal léphetünk együttmûködésre, amelyek elfogadják a kisebbségi önkormányzat koncepcióját. A kongresszusnak kell véleményt mondania a kolalícióról, de szerintem az esetleges közös jelölteknek mindenképpen nyilatkozniuk kell, hogy a választási kampány során saját pártjuk programja mellett a VMDK kisebbségi koncepcióját képviselik, ha pedig bekerülnek a parlamentbe, a kisebbségi önkormányzati törvény meghozatalára fognak szavazni.

Mindeközben meg kell õriznünk a szervezet belsõ stabilitását és szilárdan ketzünkben kell tartani azokat az eszközöket, amelyekkel a politikai stratégiát önállóan irányíthajuk. A VMDK vezetõi nem tõzsdei ügynökök, hogy a vajdasági magyarok szavazataival kereskedjenek. Erre már azért sem vállalkoznának, mert a politikai porondon levõ szereplõk jó része igencsak fizetésképtelennek látszik. Ne üljünk fel a hitegetéseknek, ne riadjunk meg a fenyegetésektõl, ne akarjunk se többet, se kevesebbet, mint ami számunkra és minden polgár számára az európai mércék alapján kijár. Ez adja azt a szilárdságot, kiegyensúlyozottságot, amely tiszteletet parancsol velünk szemben minden politikai erõnek.